Kezdőlap  Cikkek  Üzenőfal  Köszönet  Kapcsolat   



 











*** *** ***
Kérem támogassa
Ön is az oldalt!








 

180 millióba kerül Puskás temetése

 

Index/MTI
2006. 12. 04., 09:18

Schmitt Pál, a Puskás Ferenc temetésére létre hozott kegyeleti bizottság elnöke cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint félmilliárd forintba kerül a november 17-én elhunyt Puskás Ferenc temetése. Egykori világlasszisok és jelenlegi futballvezetők várhatóak a szombati szertartásra.

"A legtakarékosabb, de mégis a nemzet halottjához méltó búcsút terveztünk, olyat, amely az ország imázsához ugyanúgy hozzájárul, mint Puskás Ferenc egész életműve" - mondta Schmitt Pál, a Puskás Ferenc temetésére létre hozott kegyeleti bizottság elnöke a november 17-én elhunyt legendás labdarúgó búcsúztatását illetően.

Kitaláció a félmilliárd forint

"Szó sem volt soha félmilliárd forintról. A legmagasabb költségvetés, amibe mindent beleszámoltam, amit eljuttattunk a kormányhoz, a végső főösszeg 180 millió forint volt. Ebből a közvetlen szertartás, illetve a nemzet búcsújának költsége ebben a pillanatban 85 millió forint. Ez messze nem az az összeg, ami a sajtóban megjelent. Diszkréten és nagyon takarékosan kívántam kezelni a búcsúztatást, és úgy is fogom. Sajnálom, hogy az anyagi kérdések ennyire előtérbe kerültek. Hétfőn várunk választ a kormánytól arra, hogy mennyit vállal magára. Erejéhez mérten a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is részt vállal a költségekből" - nyilatkozott az MTI-nek a MOB első embere

A család hamvasztást szeretett volna

Schmitt a felmerülő kiadásokat említve példaként hozta a rendőrség, a főváros, a katonaság költségeit, de megemlítette a római katolikus egyház és a Puskás Ferenc Stadion szerepvállalását, vagy éppen az ágyútalpat, amin a koporsót szállítják majd. Egyben jelezte, sok felajánlás is érkezett.

Az eredeti elképzelések szerint a Bp. Honvéd és a Real Madrid egykori kiváló játékosát hamvasztották volna, végül mégis temetésre kerül sor.

"Személyesen megtekintettem az urna család által már megvásárolt helyét a Szent István-bazilika altemplomában, de nem voltam elégedett vele, mert úgy gondoltam, Puskás örök nyughelye nemzeti, vagy akár nemzetközi zarándokhely lesz. Aztán sikerült az egyháztól egy koporsóhelyet kapnunk. Ez méltóbb, kiemeltebb környezetben van, és betölti majd azt a funkciót, amit a temetkezés után a Puskás-sírnak be kell töltenie."

Ismét telt ház lesz a Puskás-stadionban

Puskás Ferencet december 7-én, azaz csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István-bazilikában, ott aznap délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhatja tiszteletét. December 9-én, szombaton a Puskás Ferenc Stadion kapuit délután kettőkor nyitják meg, a nemzet búcsúja pedig 16 órakor kezdődik. Ide már külföldi vendégek is érkeznek. "Úgy gondolom, hogy meg fogjuk tölteni a stadiont, ahogy annak idején Puskás megtöltötte" - fogalmazott a Kegyeleti Bizottság elnöke

"Olyan ünnepségre kerül sor, amely emlékezetes lesz mindenkinek, aki kijön. Nagyon látványos és szép lesz a nemzet búcsúja. Mindenkit arra kérek, hogy hozzon magával egy gyertyát. A jelenlévők emléklapot kapnak." A stadionbeli emlékezésen ott lesz a Real Madrid delegációja, benne öt volt játékostárssal, így például Gentóval és Kopával.

Négyen búcsúznak a stadionban

A Puskás-stadionban Ramón Calderón, a Real Madrid, valamint Schmitt Pál, a MOB elnöke, illetve egy egykori játékostárs, Buzánszky Jenő mond beszédet, de szerephez jut - az MLSZ képviseletében - Szepesi György is.

A koporsót ágyútalpon szállítják el 17 óra körül. Várhatóan 18 órakor katonai díszszemlére kerül sor a Hősök terén, ugyanis - amint azt Schmitt Pál jelezte - Puskás Ferencet posztumusz dandártábornokká léptették elő. A mintegy 15 perces katonai tiszteletadás után a menet a bazilika felé veszi útját. 19 óra tájban kezdődik a római katolikus gyászmise, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök - a katolikus válogatott játékosa - celebrál.

Elnökök búcsúja a Bazilikában

A bazilikában ismét beszédek hangzanak el, ekkor búcsúzik Puskás Ferenctől Sólyom László köztársasági elnök, valamint a kormány képviselője, továbbá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében Juan Antonio Samaranch tiszteletbeli elnök. Ugyancsak itt mond beszédet a Nemzetközi, illetve az Európai Labdarúgó Szövetség közös képviselője: vagy Joseph Blatter FIFA-elnök, vagy az Aranylabdás Michel Platini. Az esti misén köszön el a legendás futballistától Kisteleki István MLSZ-elnök is.
"Samaranch elnök úr nagyon jól ismerte Puskást, azt mondanám, hogy barátok voltak" - fogalmazott Schmitt Pál, utalva egyben arra, hogy Jacques Rogge jelenlegi NOB-vezető, aki a kegyeleti bizottságnak is a tagja, a búcsúztatás idején az Ázsiai Játékokon tartózkodik majd.

A végső nyughelyre csak a család kíséri el

"A bazilikában körülbelül nyolcszáz, maximum ezer ember elhelyezésére nyílik lehetőség. Szigorúan figyelembe kell vennem a külügyi és a kormányprotokollt, valamint a sporthierarchiát. Meghívtuk a diplomáciai testületeket, elsősorban azokét az országokét, ahol Puskás élt. Mindenkit szeretnénk méltó helyre ültetni és kiszolgálni. A kint maradóknak megpróbáljuk kivetítőn megmutatni az egész szertartást" - folytatta Schmitt.

A misét követően, a tervek szerint valamivel nyolc óra után már csak a család kíséri utolsó útjára Puskás Ferencet az altemplomba.

Klasszisok sora érkezik a szertartásra

A stadionbeli búcsú után hazautazó Real-küldöttség mellett jelentős delegáció érkezik Görögországból is, a csapatban ott lesznek Puskás volt játékosai, a Panathinaikosz korábbi futballistái, akikkel 1971-ben BEK-döntőig jutott. Legalább tíz-tizenkét labdarúgó-szövetség elnöke is eljön Budapestre, akárcsak a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) több végrehajtó bizottsági tagja. Külföldi politikus vendégeket illetően egyelőre nincsenek konkrétumok, zajlanak az egyeztetések. Labdarúgó kiválóságok közül viszont itt lesz Gento és Kopa mellett Bobby Charlton és Franz Beckenbauer is. A stadionban az összes magyar élvonalbeli futballista együtt búcsúzik Puskástól. A programok zárásaként az MLSZ és a MOB díszvacsorát ad a magas rangú külföldi vendégek tiszteletére.

 

Forrás: Index


Design By: SZLOBILACI-Studio 2006-2024       Webmester: webmester@szlobilaci.hu