Kezdőlap  Cikkek  Üzenőfal  Köszönet  Kapcsolat   



 











*** *** ***
Kérem támogassa
Ön is az oldalt!








 

A rendszerváltás óta a szombati a hatodik nemzeti gyásznap

 

Index/MTI
2006. 12. 08., 21:43

Nemzeti gyásznap lesz szombaton Magyarországon a november 17-én, 79 éves korában elhunyt Puskás Ferenc temetése alkalmából. A gyásznapot egy 2001-es kormányrendelet szabályozza, azóta október 6. állandó jelleggel ilyen alkalom. Eseti jelleggel 1989 óta ötször tartottak gyásznapot.

A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította december 9-ét, Puskás Ferenc temetésének napját, szombatot, amikor végső búcsút vesznek a november 17-én, 79 éves korában elhunyt Nemzet Sportolójától.

A kormány 237/2001. számú rendeletének értelmében a nemzeti gyász a társadalom egészét, annak jelentős részét érintő megrendülés, és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés. A nemzeti gyásznap lehet eseti vagy visszatérő jellegű, amelyet a kormány rendeletben hirdet ki. Kivételes esetben több naptári napot is felölelhet.

Nincsenek szabályozva a szórakozóhelyek

A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként is a nemzeti zászlók lobognának, a rendelet szerint fekete lobogót kell kitűzni. Iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon kell megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken, színházakban vagy koncertek esetében a zene- és műsorszolgáltatásban nincs egyértelmű korlátozási kötelezettség, csak annyit tartalmaz a rendelet, hogy lehetőség van erre. A szabályozás ugyanígy nem vonatkozik az újságok megjelenésére vagy az üzletek nyitva tartására sem.

A kormány 2001. november 24-én tartott kormányülésén visszatérő nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át, az aradi vértanúk kivégzésének időpontját, így azóta ez az egyetlen ismétlődő jellegű gyásznap.

Puskás Ferenc halála után másfél héttel, november 29-én a Gyurcsány-kormány rendeletben határozott arról, hogy "a nemzet egészét megrendítő gyász kifejezéseként" az egykori legendás labdarúgó temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Most szombaton ennek megfelelően reggel kilenc órakor katonai tiszteletadás mellett vonják fel, majd eresztik félárbocra a nemzeti lobogót az Országház előtt.

Kormányfői temetés, tragédiák

Magyarországon az elmúlt 17 évben összesen ötször volt nemzeti vagy országos gyásznap: kétszer a 2001-es kormányrendelet óta, háromszor előtte.

1989. június 16-án Nagy Imre miniszterelnökre és mártírtársaira, valamint az 1956-ot követő megtorlás áldozataira emlékezett az ország a "nemzeti gyász és a megemlékezés napján".

Antall József miniszterelnök temetésének napját, 1993. december 18-át az Országgyűlés nyilvánította "országos gyásznappá". Az ügyvezető kormány nem kívánta nemzeti gyásznappá nyilvánítani a temetés napját, mert véleménye szerint ez nem egyezett volna Antall József személyiségével.

Orbán Viktor miniszterelnök határozatában nyilvánította nemzeti gyásznappá 1999. január 31-ét, a 18 halálos áldozatot követelő deutschlandsbergi busztragédia napját.

2002. május 17-én a móri bankrablás áldozatainak emlékére szintén még az Orbán-kormány alatt vonták fel a Kossuth téren katonai tiszteletadással az állami lobogót, amelyet aztán félárbocra eresztettek.

Alig másfél éve, 2005. április 8-án, II. János Pál pápa temetésének napján tartották az eddigi utolsó nemzeti gyásznapot. Utóbbi esetben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a katolikus egyház vezetőjére emlékezve kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban emlékezzen meg a pápáról.

 

Forrás: Index


Design By: SZLOBILACI-Studio 2006-2024       Webmester: webmester@szlobilaci.hu